Egyesületünk egyik központi gondolata a gyermekekért, és a családokért való felelősség. Tevékenységünk során ennek szeretnénk a jövőben minél nagyobb hangsúlyt adni.
Néhány bejegyzésben szeretnénk bemutatni a Civilek a Városért Egyesület múltban végzett tevékenységét. Bízunk benne, hogy ezzel sikerül jobban megismertetni a szélesebb nyilvánossággal céljainkat, munkánkat.
Szervezetünknek több olyan tagjai is van, akik édesanyaként, édesapaként napi szinten érintett abban, hogy gyermeket neveljenek, s családokat tartsanak össze. talán nem meglepő, hogy ennek köszönhetően a CVE érdekelt abban, hogy minél több családi program valósuljon meg Gyömrőn. Bár egy-egy színvonalas, a modern igényeket kielégítő rendezvényt összehozni nagy feladat, ennek ellenére ahol tudunk, próbálunk közben járni.
2014-ben részt vettünk a gyömrői gyereknap megszervezésében, lebonyolításában. Nagy örömmel töltött el mindnyájunkat, hogy az őszi rendezvényre sokan kilátogattak. Megfizethetetlen élmény volt látni a gyömrői gyermekeken a boldogságot és azt, hogy felhőtlenül szórakoznak. örülünk, hogy ennek egy kicsit mi is részesei lehettünk. Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz lehetőségünk részt venni hasonló kezdeményezésekben.